Quantcast
Channel: mi ez a blog – Anya(g)i Ambíciók
Viewing all articles
Browse latest Browse all 4

Miről is szól ez a blog?

$
0
0

Amikor nem is olyan régen, az akaratom ellenére kezembe nyomott pár üzleti könyv hatására rájöttem, hogy máshogy is lehet élni, mint ahogy azt eddig láttamés (tanárgyerekként, majd tanárként) természetesnek vettem – a munka-spórolás-munka-lopottórák-munka-egyhétnyaralás-munka körforgásában, majd, a szerény nyugdíjas évek nyugalmában, azonnal neki akartam állni a megvalósításnak. 
 
Ugyanis hirtelen szörnyű elégedetlen lettem az eddigi és az eljövendő 🙂 életemmel, és úgy éreztem, Kiyosaki (róla később bővebben, de talán már hallottad a nevét…) tönkretett azzal, hogy felnyitotta a szemem. Vége a lelki békémnek. Most egyszerre ijesztőnek tűnt a gondolat, hogy az ÉN életem, ami nekem itt a Földön adatott, sodródva, a körülmények béklyójában, mások akaratának engedelmeskedve teljen el. Addig nem nyughatok, míg ki nem török a mókuskerékből, és meg nem valósítom az álmaimat! (Ezek ugyan még elég homályosan derengtek, de ez akkor nem zavart…)




Rájöttem, hogy…
addig kell “kitalálnom magam”, amíg kismamaként itthon vagyok, és vissza nem szippant a társadalom... Elkezdtem az internetet bújni a lehetőségek után, – talán Te is ezért vagy most itt – és azt láttam, hogy ha eltökéled magad valami mellett, akkor szinte mindennel tudsz pénzt keresni! Legalábbis a különböző szakterületen tevékenykedő guruk szerint. Ennek először megörültem. Aztán rájöttem, hogy nem is olyan egyszerű a választás – sosem tudtam könnyen dönteni, pláne nem abban, mire építem fel új, szabad életem. (Illetve életÜNK, merthogy már család vagyunk, és ez felelősség!) 



Férjem tanácsára (okos ember!) összeírtam, mi érdekel engem igazán az életben. Írd össze te is! De figyelem! Csak olyat vegyél a listádra amit szabad időbeosztással, másoktól függetlenül művelhetsz, és élvezed! S most lássuk, melyikből lehet pénzt keresni  – alkalmazotti lét és egyéni vállalkozói robot, azaz mókuskerék nélkül! Az én listám először elég hosszúra sikeredett (nem is untatnék vele senkit, mert a legtöbb dolog hobbi szintű marad, ha majd arra is lesz időm). Jócskán le kellett szűkíteni, de számomra mindenesetre nyilvánvalóvá vált, hogy nem kell, és nem is tudnám egy valami mellett elköteleznem magam, bár a legtöbb helyen erre buzdítanak. Ne higgy nekik! Nem azért mondom, mert ez nekem általában nem megy. (Kivéve a házasság terén…) Világéletemben egyszerre több könyvet olvastam, legalább két, de inkább háromféle edzésre jártam, és az egyetemen is egyszerre voltam BTK-s és TTK-s… Lehet (és nekem muszáj🙂 ) a   különböző dolgokat egyidejűleg, sőt, egymással összekapcsolva, egymásra építve végezni – annál hatékonyabb, annál több kreativitást szabadít fel! Aztán, később, ha már elég sok finomságba belekóstoltál, ráérsz specializálódni.




Íme az én pontokba szedett listám, mely egyben a blog kategóriáit mutatja: 
(Ad hoc jellegű sorrendben, a teljesség igénye nélkül)



Amivel szívesen foglalkozok, és még pénzt is hoz a konyhára:



online vállalkozás
ingatlanbiznisz
könyvírás
könyvkiadás
hálózatépítés
kreatív alkotás
tanítás – kicsit másképp 

Ha 

a te listádon is szerepel ezek közül bármelyik,
tudni szeretnéd, mi kell a sikerhez, és mi vezet kudarchoz,
érdekel, más hogyan boldogul, 

És mindenekelőtt, ha


szeretnéd látni, hogyan éli meg és viszi véghez mindezt egy anya három kisördög állandó közreműködésével,

akkor tarts velem! Az azonosulás miatt nők és kismamák előnyben!
Amiről még szó lesz:


Ami ahhoz kell, hogy guruljon a szekér:


üzleti gondolkodás


(ön)képzés
motiváció
pozitív gondolkodás
pénzügyi intelligencia



Amit a szekér von maga után:

színes hétköznapok
utazás
családi programok
adakozás, jótékonyság

És amit még fontosnak tartok:

értékteremtés
környezettudatosság
kultúra 
tudatos gyereknevelés (hosszútávon:) )

A cél a blog címe: Anya ÉS az anya(g)i függetlenség. Kizárólag együtt a kettő. Ha Te is úgy gondolod, hogy az élet valódi értelme elsősorban az anyaság, másodsorban a szabadság és önmegvalósítás, és egyikről sem vagy hajlandó lemondani, de, vagyis pont ezért, hajlandó vagy tenni azért, hogy több pénz folyjon a családi kasszába, akkor jó helyen jársz.
Eltökélt szándékom, hogy végigmegyek ezen az úton, pontosabban végig ezen az úton megyek, bármily csábító is sokszor a kisebb ellenállás felé haladni, mert, mint tudjuk, nem is az út vége, hanem maga az út a fontos!


Remélem, ahogy az én utam figyeled, kirajzolódik előtted a tiéd, tanulsz a tapasztalataimból, okulsz a hibáimból, s még az is lehet, hogy összefutunk egy közös csomópontban!

A teljesség kedvéért olvasd el most ezekeket a bejegyzéseket:


 Na, mikor mész vissza dolgozni?
… a munka nemesít!


Szeretsz dolgozni? Neem?! Nem hiszem!


Örülök, hogy rám/ránk találtál! Szerettel köszöntelek az olvasóim között:



Mindenképp iratkozz fel a blogértesítőmre, hogy könnyen lépést tudj tartani!




Viewing all articles
Browse latest Browse all 4

Latest Images

Trending Articles